Nemrég voltam egy légzőgyakorlatokról szóló workshopon. Az újonnan tanultak és a korábbi tanulmányaim alapján gondoltam összegyűjtöm azokat a következményeket, amelyeket a rossz légzés okozhat. Sokan azt hiszik, a légzés egy triviális dolog, miért is kellene külön foglalkozni vele. Nem is gondolnánk mennyire gyakori az elromlott légzésminta és ebből fakadó problémák.

De milyen a helytelen légzés? Az orron át történő légzés helyett a szájon át történik, rekeszlégzés helyett mellkasi légzés történik és a stresszes életmód következtében jellemzővé válik a hiperventilláció. Ez a három tényező gyakran együtt jár. És hogy milyen negatív következményi lehetnek a rossz légzésnek?

Romlik a szövetek oxigénellátása. Egyrészt a felgyorsult légzés csökkenti a szén-dioxid koncentrációt, így kevesebb oxigén jut el a szövetekhez. Másrészt a levegő nem jut el a tüdő aljára, pedig itt található a legtöbb és legnagyobb méretű léghólyagócska.

Nem valósul meg a core-kontroll. A rekeszizom reflexesen aktiválja a medencefenék izmait, a haránt hasizmot, és a multifidusokat, így létrejön a hasűri nyomás és rugalmasan stabillá válik a gerinc a helyes légzés során.

Nem mobilizálódnak megfelelően a szerveink. Belégzésnél a rekeszizom összehúzódik, lesüllyed, ezáltal a hasüregben nő a nyomás, amely hatást gyakorol az ott lévő képletekre is, mobilizálja a belső szerveket.

Nem mobilizálódik a gerincünk. A gerinc rugalmasan mobilizálódik a helyes légzés során. A gerinc görbületei belégzéskor kis mértékben kiegyenesednek, kilégzéskor pedig visszaállnak.

Előre helyezett fejtartás. A szájlégzés magával hozza az előre helyezett fejtartást. Ennek az az oka, hogy ha a fej normális helyzetben van a szánkon keresztül nem tud megfelelő mennyiségű levegő bejutni, így automatikusan előre toljuk a fejünket, kialakítva egy rossz testtartást.

Túlműködnek a légzési segédizmok. Ha a rekeszi légzést felváltja egy felületesebb mellkasi légzést, azt nem a rekeszizom, hanem a mellkasi és nyaki légzési segédizmok (scalenus, SCOM, mellizmok, tapesius felső ága, levator scapulae) fogják létrehozni. Ennek következménye lehet például a mellkas kimeneti szindróma (scalenus szindróma), amelynek tünetei lehetnek: zsibbadás, bizsergés, izomgyengeség a karokon.

Kiszáradáshoz vezet. Ha a szánkon keresztül történik a kilégzés, sokkal több vizet veszítünk, mintha a légzés orron át történne.

Gyakori felsőlégúti megbetegedések. Az orrunkon belélegzett levegő felmelegszik és az orr nyálkahártyájának csillószőre megszűri, megtisztítja a levegőt a benne lévő káros szennyeződésektől, porszemektől. A szájon át történő légzés azonban szabad utat nyithat a különböző kórokozók előtt.

Fogszuvasodás. Szájlégzéskor csökken a nyáltermelődés, megváltozik a szájüreg pH-ja, ami növelheti a fogszuvasodás vagy az ínybetegségek kockázatát.

Hátrányosan befolyásolja az állcsont és a fogak fejlődését. Orrlégzés esetén a nyelv a szájpadláson pihen segítve ezzel a felső fogmeder fejlődését az állkapocs pedig lekövetheti a felső állcsont növekedését. Szájlégzéskor a nyelv nincs a szájpadláson, így az állkapocs (mandibula) növekedése nem tudja lekövetni a felső állcsontot (maxilla) és az arckoponya nem fejlődik szépen.

Érdemes tehát odafigyelnünk a légzésünkre és a légzőgyakorlatokat beiktatni a mozgásprogramunkba.